Bíróság előtt a kábítószer kereskedelemmel vádolt férfi

Március 20-án állították bíróság elé S. Andrást, aki Ecseren szökött meg a rendőrök elől még 2007. június 15-én.
A Pest megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádolja.
A rendőrség 2007-ben indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. S. Andrást Ecseren kísérelték meg elfogni, azonban gépkocsijával elmenekült. A vádirat szerint útközben telefonon felhívta élettársát, és közölte vele, hogy üldözik a rendőrök, ezért pakoljon össze, és vigyen el mindent a közös lakásukból.
A nő a pénzt és a kábítószert, digitális mérleget, két közepes és több kisebb méretű önzáródó tasakot a ház udvarán lévő szemetesbe dobta. A nyomozók szinte ugyanebben a pillanatban jelentek meg, ezért a bizonyítékok előkerültek.
A szakértők a mérleg felületén lévő szennyeződésből és a zacskókban lévő anyagokból kokaint, valamint amfetamint azonosítottak.
Az Ügyészség szerint a kábítószer mennyisége meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, tovább az is egyértelművé vált, hogy a bódítószereket a vádlott kereskedelmi célból tartotta élettársával közös lakásában. A szert ott tárolták, porciózták, majd az ismeretségi körükben értékesítették.
S. András 2013. május 29-ig szökésben volt, ekkor jelentkezett önként a rendőrségen.

(Forrás: Magyar Nemzet 2014. március 21.)


honlapkészítés: dupai