Ecseri gyanúsítottja is van az autólopási ügynek

Nagy feltűnést keltett településünkön, mikor március 6-án reggel kommandósok jelentek meg a Szent Imre utcában.
Az akcióról a rendőrség az alábbi közleményt adta ki:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a Nemzeti Adó és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóság munkatársainak segítségével, 2014. március 6-án összehangolt akció keretén belül hat személyt fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az eddig beazonosított 3 nő és 6 férfi 2012. január 1-jétől kezdődően külföldi országokból tulajdonított el nagy értékű gépjárműveket. A csoport a gépkocsik hamis okirattal történő magyarországi forgalomba helyezésére és értékesítésére specializálódott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói az ügyben eddig 48 – összesen több százmillió forint értékű - gépkocsit foglaltak le és 8 autó körözését rendelték el. Az autókat, valamint az okmányokat a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, amelyek eredményétől függően bővülhet az esetleges tanúk, valamint az elkövetők köre, mivel 28 gépkocsi adatainak ellenőrzése jelenleg is folyamatban van.

C. Cristiano és két társa, Cs. Gabriella és K. András gyanúsítottak jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak, ezért ellenük a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság elfogató parancsot bocsátott ki.

M. Gyulát és F. Zsolt Pétert az illetékes bíróság 2014. március 6-án elrendelte előzetes letartóztatásukat, velük és szabadlábon védekező társaikkal szemben, a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jellel visszaélés, okirat-hamisítás, valamint orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le.

(Forrás: police.hu)








honlapkészítés: dupai