Sződligeti SMTE - Ecser S.E. 4 - 1 (3-1)

Kapus nélkül nem ment.

Az ecseri csapat összeállítása:
Gubcsó Patrik, Gubcsó Dávid, Brunner Ádám, Földváry Attila (Paluska Mihály 80’), Ambrus Bálint, Félix Attila, Lengyel István (Kanyik Ákos 46’), Zsebe Tamás (Virág Tamás 81’), Pápai Krisztián, Halász János (Földi Norbert 83’), Zagyi Mihály Renátó (Szilágyi Csaba 63’).

Góllövő: Pápai Krisztián 20’
Piros lap: Gubcsó Patrik 27’
Sárga lap: Ambrus Bálint 41’, Szilágyi Csaba 67’, Zsebe Tamás 77’

A Sződliget csapata a 14. percben szerezte meg a vezetést. A 20. percben sikerült egyenlíteni, ám a 27. percben a játékvezető kiállította az ecseri kapust. Mivel cserekapusunk nincsen, ezért nehéz helyzetbe kerültek focistáink. A 70. percben a sződligetiek közül is kiállított egy játékost a bíró, de ennek ellenére még növelni tudták a hazaiak előnyüket.

A következő meccset Ecseren játssza csapatunk, és megint kapus nélkül, hiszen a kiállított játékosnak a következő mérkőzést is ki kell hagynia. Az ellenfél is erős lesz, hiszen a Pécel csapatát fogadjuk. A meccs október 27-én 13.30-kor kezdődik. Szükség lesz a szurkolásra!


Melegítés a sződligeti pályán

honlapkészítés: dupai