2013.09.28-29-én Szent Mihály ünnepén, községünk is részt vesz az Itthon vagy-Magyarország Szeretlek országos programon.

Az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! hétvégét azért hívták életre, hogy Szent Mihály ünnepén - a közmédia csatornáinak segítségével - két napos, tematikus műsorfolyam keretében megmutassák, milyen szép az országunk, mennyi értéket őriz, és milyen csodálatos emberek lakják. Szeptember 28-29-én arra buzdítják nézőiket – éljenek bárhol is a világban -, hogy kerekedjenek fel, látogassanak haza szülővárosukba, szülőfalujukba, s ünnepeljenek azon a helyen, ahol igazán otthon érzik magukat. Szent Mihály napjának üzenete éppen ebben rejlik: újra felfedezni értékeinket, összetalálkozni, s együtt lenni azokkal, akikkel közösek a gyökereink, mert összeköt bennünket valami: magyarok vagyunk. Éljünk bárhol is az országban, vagy akár a nagyvilág legtávolabbi szegletében, gondolkodjunk sokféleképpen, egy valami biztosan közös bennünk: ez a hazánk, itt vagyunk itthon. A hétvége zárásaként, szeptember 29-én vasárnap, este fél tízkor az ország több mint 1300 településén - Ecseren is- egy időben lobban majd fel Szent Mihály tüze – összetartozásunk szimbólumaként.
Országos programokról, www.itthonvagy.hu címen részletes tájékoztatást találnak.

Ecser Nagyközség a lebonyolításhoz 250 000 forint támogatást kapott.

Ecseri programok a mellékletben.



honlapkészítés: dupai