A dartsverseny eredményei

Dartsverseny a lakodalmas jegyében

Újra eljött a nap: július utolsó hétvégéje, amikor – most már mondhatjuk – hagyományszerűen megtartottuk a nyár egyik legnagyobb versenyét a Rábai Miklós Művelődési Házban. A III. ecseri nyílt steel dartsversenyre, melyet a lakodalmas jegyében rendeztünk, idén is nagy volt az érdeklődés. Szokásos módon minden vendég lakodalmas kitűzőt kapott, nevezéskor pedig egy kis ajándékkal (kulcstartóval vagy Ecser térképpel) kedveskedtünk a versenyzőknek. Először az Ecseri Zöldkoszorú Néptáncegyüttes táncát csodálhatták meg. Ecser község polgármestere, Gál Zsolt köszöntötte a "dartsnépet", ezután a tavalyi verseny győztese, Bezzeg Nándor sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem tudott eljönni a versenyre, ezért jelenlegi klubjának vezetője, Sütő András (Vasas SC) tűzte fel immáron a második szalagot az EKSE DC vőfélybotjára. A színpad ezután egy öltöztető szobává vált, hiszen tanúi lehettünk egy menyasszony-öltöztetésnek, melyet Sosovicza Jánosné prezentált.

Amíg a lányok kalácsot, a fiúk bort osztogattak, elkészült a sorsolás. Idén érkeztek vendégek Budapestről: Sarok Sörbár DC , PSC, Vasas SC, Siketek SSC, Dömsödről: Dö-Mik DC, Pécsről: Pécsi DC, Székesfehérvárról: Sport DC, Vecsésről: VSE, valamint klub nélküli játékosok Budapestről, Salgótarjánról, Vecsésről. Hamarosan 10 táblán el is kezdődött a verseny. Miközben a játékosok egy része a dobóvonalnál állt, a többiek a helyszínen kulturális kiállítást tekinthettek meg, melynek egyik legszebb és legértékesebb darabja az 1940-es évekből való menyasszonyi ruha volt. Az előtérben volt megtekinthető több kisfilm az előző versenyeinkről, valamint gyömrői Árvácska Állatmenhely lakóin is próbáltunk segíteni.

A délidőre elkészült a babgulyás, mellyel csillapíthattuk éhségüket, majd délután a finom lakodalmas sütemények kerültek asztalra. Ha jó a hangulat, gyorsan megy az idő, szokták mondani. Mi is így éreztük. Estére kialakult a végeredmény: a Lucky Loser versenyét Kozselka István (VSE), a nők versenyét Szarka Zsuzsanna (Vasas SC), a férfiak versenyét pedig Melisek Zsolt (PSC) nyerte meg. Gratulálunk a díjazottaknak!

Köszönjük André Ildikó, az Ecser község Önkormányzata, az Ecseri Barkácsbolt, Harazin Ferenc, a Rábai Miklós Művelődési Ház, Szatmári László, Sztancsik Józsefné, a Vecsés SE Darts Klub, a Zöldkoszorú Néptáncegyüttes, valamint Zsigár Cecília segítségét, munkáját!
Találkozzunk augusztus 18-án (szombaton) a II. Falusi csatán a futballpályán!

Szatmári Zsuzsanna
EKSE elnök

honlapkészítés: dupai