Futsal eredmények

Az Ecseri Labdarúgó Csapat százszázalékos teljesítménnyel vette az első „Futball7vége” akadályát.

Január 20-án, vasárnap a VII. Horfer Serleg Pest megyei Futball7vége F. és G. csoportjának selejtezőire került sor Gyömrőn, míg Tökölön a másik ág I. középdöntős csoportküzdelmei zajlottak. Szép megoldásoknak itt és ott sem voltunk híján – a Futball7vége ismét bizonyította: jó propagandája a kispályás focinak, idén először a futsalnak!

A gyömrői F. csoport összetétele alapján joggal nyerte el a „halálcsoport” jelzőt, hiszen az ecseri, a sülysápi, és a gyömrői csapat látszatra közel azonos játékerőt képviselő együttesek. A pályán azután az ecseriek teljesítménye volt a domináns, oly annyira, hogy Paczulák Istvánék remek produkciót nyújtva mind a négy mérkőzésüket megnyerve, 20-5-ös gólkülönbséggel végeztek a hármas élén. Sikerüket némiképpen beárnyékolta játékosuk, Molnár Zsolt súlyos sérülése, akinek ezúton kívánunk mielőbbi gyógyulást. Ebből a csoportból végül jobb gólkülönbségének köszönhetően a második helyen a gyömrőiek kerültek be a legjobb 16 közé.

Az ecseri csapat eredményei:
Ecser – Gyömrő: 2-0
Ecser – Sülysáp: 5-1
Gyömrő – Ecser: 3-7
Sülysáp – Ecser: 1-6

/Tudósító: Ovcsár Péter/

honlapkészítés: dupai